Változó világ - Változó életmód - Átmentendő értékek

Tudománynapi konferencia a Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Felnőttképzési Karán.

1825. november 3-a az európai gondolkodás jegyében a magyar nemzet, a tudomány, a törvényhozás és a mecenatúra történelmi egymásra találása, ekkor ajánlotta fel éves jövedelmét Széchenyi István a Magyar Tudományos Akadémia létrehozására. 1996-ban a Magyar Tudósok Világtalálkozóján döntés született arról, hogy ez a nap lesz minden évben A MAGYAR TUDOMÁNY NAPJA, amelyet először 1997-ben ünnepeltek meg. A népszerűsége miatt a tudomány napja előbb egy hétre terjedt ki, ma pedig november a tudomány hónapja lett hazánkban. A Gyermeknevelési és Felnőttképzési Karon ebben az évben azokról az eredményekről és problémákról emlékeztek meg, amelyeket az általuk művelt szakterületeken elértek, kutatnak, és az előadók minden esetben érdemes kitekintettek a körülöttünk jelentkező általánosabb kérdésekre is.

A mostani konferencia címéről és a tizennégy előadásról dr. Láczay Magdolna dékánhelyettes a következőket mondta:

– Ez az egyszerűnek tűnő cím messzire vezet. A volt német kancellár, Helmut Schmidt pár éve megjelent könyvében kitért a globalizáció jelenségére is. Az egykor nagyhatalmú kancellár azt írta: az olajválságok kapcsán rádöbbent, hogy a globalizáció kikerülhetetlen, mert a világ gazdaságába való beágyazottságunk, vagy kiszolgáltatottságunk ma már tény. Úgy gondolom, igaza van, de a dilemmám a globalizáció hasznáról mégis megmaradt, és kiegészült egy kérdéssel: összefér-e a globalizáció és a lokális kultúra? A legtöbb előadás erre adott közvetlenül vagy közvetve választ.

Egyszerre érezzük a globalizáció erejét és gyengéit. Miközben a világ vezető gazdasági hatalmainak válsága a globális átrendeződésnek, térfoglalásnak a gyengéit a felszínre hozza, nem tudnak megerősödni – legalábbis a mai állapot szerint – a lokális értékek. Mintha titánok harcára kellene felkészülnünk, azaz a világ nagy kultúráinak összecsapása zajlana, és még nem tudjuk, vajon új világrend, kultúra születik, vagy valamelyik „titán” alakítja majd életünket. A globalizáció erősödése vagy gyengülése azonban a mindennapokban megfigyelhető, tapasztalható életmódváltásokban mutatkozik meg, amely elsősorban az egyes népcsoportok, történelmileg determinált terek kulturális emlékezetének ismeretében értelmezhetőek. De mi bizonyítja a fenti feltételezést?

A tapasztalt jelek közül a gazdasági élet legnagyobb hatalmú szereplői transznacionális, sőt globális vállalkozások, amelyek kontinensek fölötti szerveződéseikkel igyekeznek új termelési és fogyasztási szokásokat erőltetni a világra. Ennek a folyamatnak a részeseiként vagyunk kénytelenek értelmezni a nemzeti kultúrát, a globális és a lokális értékeket, a centrum és a periféria kapcsolatát nemcsak a gazdaság, hanem az egyes kontinensek, országok, népcsoportok egyéni törekvéseiben vagy szövetségében elképzelhető jövőjében is.


tudnapja.jpg

Felvetődnek elméleti kérdések, mint például, hogy mi a különbség a globális, a nagyhatalmi és a birodalmi politika között? És most Európában vajon melyiket lehet tapasztalni? Milyen nyelvi és kulturális hatások érvényesülnek a globális politikában, és hogyan értelmezhető, ha egyáltalán megengedhető még a kérdés, a nemzeti identitás? Milyen mértékben meghatározóak a folyamatos változásokban a társadalmi nemek, milyen szerepet játszik a nyelv a globalizációban, a tudományos közéletben és a kultúrában?

A történelmi emlékezet azonban nem politikai vagy hatalmi kérdés, ezt az egymást váltó generációk közötti szuverén tevékenység adja, amit bizonyítanak szokásaink, értékeink, terveink. A jelen avatja történelemmé a múltat, ami folyamatosan beépül a jelen és a jövő generációinak kultúrájába, gondolkodásába.

A tudomány természetesen ennél összetettebb. A tudásnak, a tudomány művelésének napján az életminőségről való elmélkedés szinte az emberiség legrégibb konfliktusait idézi, de a máról, a tegnapról és főképp a holnapról is szól. Különböző területek gondjaival, terveivel és lehetőségeivel ismerkedhettünk meg az előadásokból.

A tudósok egyéni felelőssége ugyan nő, de ezt leginkább a saját etikai kódexük határozza meg. Vajon képesek vagyunk e mindezek között eligazodni, át tudjuk-e látni egy-egy probléma összetett voltát? A válaszunk csak igen lehet, akkor is, ha egyre kevesebben képesek önállóan erre, ha a mesterséges intelligenciát, a korszerű technológiát állítja az ember maga mellé. A hazai kultúránk egyetemes értékű kincsében, Az ember tragédiájában Ádám így szól: „Mi a tudvágyat szakhoz nem kötők, átpillantását vágyjuk az egésznek”.
A tudós válasza pedig a következő:
”A tudománynak gazdag ágai egy organizmus sok külön vonása: együtt igéző csak...” Mai kifejezéssel, a jelenségek összetettsége, a hatások bonyolultsága ezáltal rendeződhet.
Bármi, ami ebben az összefüggésben arra irányul, hogy viselkedésünket, interperszonális kapcsolatrendszereinket feltárja, javítsa, és segít abban, hogy döntéshozatalainkat a magunk és környezetünk ismeretében megtehessük, örök kérdéseinkre adott válaszainkká nemesedhet. Kiderülhet, hogy nincsenek kis kérdések és nagy témák, mert a globális veszély a mikrokörnyezetekben is fenyeget. Egyetlen megmentett faj, kis darab környezet, kenyeret adó munkahelyet teremthet, ha azt a kék bolygó más pontjáról nézzük is.