Törtek a tésztahidak

Ötödik alkalommal rendezte meg a Debreceni Egyetem Műszaki Kar Építőmérnöki Tanszéke a tésztahíd-építő versenyt: 2013. december 5-én az immár nemzetközivé szélesedett mezőny fiatal mérnökei kereskedelmi forgalomban kapható spagetti és makaróni tésztákból építettek hidakat – amiket aztán össze is törtek a végén.

Statikai, szilárdságtani ismeretekre tanítja a versenyzőket a középiskolások és egyetemisták körében népszerű tésztahíd-építő verseny a Debreceni Egyetem Műszaki Karán. A tésztahidak építőinek 1 kg súlyú tésztahidakkal egy méteres fesztávot kellett áthidalni.

Az idei versenyre a korábbiaknál nagyobb érdeklődés mutatkozott, a tavaly két középiskolás lány által megnyert vándorkupáért a régió három szakközépiskolájának diákjai és a Debreceni Egyetem műszakis hallgatói szálltak harcba, sőt öt kolozsvári egyetemista csapat is indult a versenyen, összesen 34 csapat épített és tört a hidakat.

1. helyezés : Pasta Divas Diego's 368 kg (Debreceni Egyetem)
2. helyezés : Ördögi félkör 2.0 319 kg (Évisz Nyíregyháza, három középiskolás lány építette.)
3. helyezés : ÁtHÍDalók: 225,4 kg

v._trdel_fot__orosz_pter_083.jpg

v._trdel_fot__orosz_pter_260.jpg