Regionális programozói verseny az Informatikai Karon

Öt megyére kiterjedő programozói csapatversenyt rendezett 2013. december 1-jén a Debreceni Egyetem Informatikai Kar több mint ötven csapat részvételével.

Háromfős csapatok két kategóriában mérték össze tudásukat: a középiskolai kategóriában a régió érettségivel nem rendelkező diákjai, míg az egyetemi/főiskolai kategóriában az alapképzésben részt vevő hallgatók indulhatnak. Idén 28 középiskolai csapat, továbbá az egyetemi/főiskolai kategóriában 2 egri, 1 nyíregyházi, valamint 17, az Informatikai Karon tanuló hallgatókból álló csapat mellett a versenybizottság meghívására a marosvásárhelyi Petru Maior Egyetemről 1, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemről pedig 4 csapat is benevezett a megmérettetésre.

A programozó versenyen a nemzetközi vetélkedőkhöz hasonlóan egy emberi szubjektivitástól mentes, automatizált kiértékelő rendszeren keresztül mérték és hasonlították össze a versenyző csapatok teljesítményét. A Debreceni Egyetem Informatikai Kar Regionális Programozó Csapatverseny középiskolai kategóriájának legjobb eredményt elérő csapata, a FAzekas Mihály Gimnzáium diákjai elnyerték a verseny vándorserlegét. Az egyetemi kategóriában a Sapientia Egyetem hallgatói érték el a legkiemelkedpbb eredményt.

de_ik_programozoi_verseny_foto2.jpg

Az IT Services Hungary (ITSH) az Informatika Karral folytatott szoros együttműködés kifejezéseként egy „ITSH különdíj” adományozással is megjelentk a versenyen. A különdíj elnyeréséhez egy speciálisan kitűzött, ITSH-feladatot kell a leghatékonyabb módon megoldaniuk a versenyző csapatoknak angol nyelven - legjobb idő alatt.